Városi Néptánc Egyesület

Keresés
>

A tartalomhoz

Tilinkó zenekar


Együttesünk fellépésein Tilinkó zenekar szolgáltatja a zenét.

A zenekar 1976-ban alakult Székesfehérváron, a Fejér Megyei Népi Együttes kísérőzenekaraként. Önálló koncertjeiken, ismeretterjesztő műsoraikon a magyar népzene szinte valamennyi hangszerét megszólaltatják (hegedű, brácsa, cimbalom, bőgő, tambura, duda, ütőgardon, furulya, doromb) Céljuk a stílusos hangzás és, hogy zenéjük táncra ösztönző legyen. Munkájukban nagy segítséget nyújtott Pesovár Ferenc néprajzkutató szakmai útmutatása. A táncegyüttes kíséretén túl a kötetlenebb, szabadabb formájú zenélés is fontos számukra, így rendszeres muzsikusai táncházaknak és egyéb néptáncos összejöveteleknek. Székesfehérváron 1979 óta kéthetenként működik saját táncházuk, ahol alkalmanként több száz kisgyerek, szülő és fiatal tölti el kulturáltan, tartalmas szórakozással a szabad idejét. A vidéki táncházak között a legrangosabb táncháznak számító Tilinkó-táncházra, Dunántúl távolabbi helységeiből is (pl. Veszprém, Várpalota, Siófok, Ajka, Badacsonytomaj, Dunaújváros stb.) érkeznek érdeklődők, táncosok, táncszerető fiatalok.

A zenekar az elmúlt majdnem negyed évszázad alatt a város és Fejér megye megbecsült, sokat foglalkoztatott zenekarává vált. Tevékenységüket a Népművészet Ifjú Mestere címmel, a Gyermekekért a Székesfehérvárért Pro Urbe díjjal és számtalan zenei díjjal, nívódíjjal ismerték el. Több dunántúli táncegyüttes zenei kíséretén túl táncházak, népzenei műsorok, önálló koncertek, iskoláknak szervezett ismeretterjesztő előadások alkotják tevékenységük gerincét, de a népzenei hangszerek oktatása és a hajnalig tartó táncmulatságokon való muzsikálás éppúgy része a zenekar profiljának. A különféle táncegyüttesekkel és önálló koncertjeik, turnéik során Európa szinte valamennyi országában valamint Kanadában, az USA-ban Tunéziában, Kínában és Indiában nagy sikerrel mutatták be a sokszínű, temperamentumos magyar népzenét.

Zenekar tagok:

Kneifel György: hegedű, tambura, ének
Tel-: +36 20 9326 837
E-mail: kneifelgyorgy[@]t-online.hu

Kneifel Imre: cimbalom, brácsa, ütőgardon, dob, ének
Tel.: +36 20 9253 251
E-mail: kimre55[@]freemail.hu

Polgár Zoltán: brácsa, koboz, brácsa-tambura, ének
Tel.: +36 30 9021 389
E-mail: zpolgar[@]hu.provimi.com


Juhász Balázs: bőgő, cselló, tambura, ének
Tel.: +36 30 2985 961
E-mail: juhasz.balazs[@]enternet.hu


Zene:


Rólunk | Tilinkó zenekar | Repertoár | Szolgáltatásaink | Jelenlegi Táncosaink | Utánpótlás | Programok | Támogatóink | Dokumentumok | Galéria | Oldaltérkép

Copyright 2010, Minden jog fenntartva!

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe

webcounter.com